Addiktológiai problémával élő kismamáknak és gyermekeiknek segít a Józan Babák Klub. A párhuzamos beszélgetésben Oberth József segítő arról beszél, milyen hiányokat pótol a civil szervezet a szerhasználó anyák ellátásában, Gizella pedig elmeséli, alkoholfüggő kétgyerekes anyaként hogyan került a padlóra és hogyan állt fel onnan. A szervezet kertvárosi házában találkoztunk, ahol hat anyuka él gyermekeivel, köztük Gizella is.
Hogy kerültetek kapcsolatba?
Gizella: 24 évesen jöttem rá, hogy alkoholista vagyok, megnéztem a 28 nap című filmet és magamra ismertem. A filmben elhangzik, hogy kérj segítséget, mindegy, kitől. Akkor felhívtam apámat, elvitt egy rehabra. Akkor annyit tudtam felfogni, hogy nem szabad inni, de nem tudtam vele mit kezdeni, kerestem segítséget, de nem jött össze. A kísérletezés megmaradt, hogy azért egy sört csak meg tudok inni…
A száraz alkoholizmust helyettesítettem egy kapcsolattal, a társfüggésem elfedte, hogy nem szert használok. Elvesztettem magam. A társam is szerhasználó volt, lett két gyerekünk, felköltöztünk Pestre, meguntam, különmentünk, ő elment rehabra, visszaesett, megint rehabra ment. Elegem lett, nagyon nehéz volt egy szerhasználóval élni. 2010-re eltávolodtunk egymástól. Ment a csikágó, az élettársam ki-be mászkált a rehabról, sokszor volt kinn a rendőrség, bántott engem, a munkahelyem sem szerette, ott is zaklatott. Kést fogott a rendőrre, kést tartott a nyakamhoz, amit láttak a gyerekek, szerencsére a bébiszitterem ott volt és leállította. Ez minden második nap várható volt.
Kiraktak az összes munkahelyemről, ki szereti azt hallgatni, hogy megint itt az exem és balhézik, hívni kell a rendőrt. Elkezdtem segítséget kérni a gyerekjólétitől, kerestem bentlakásos bölcsődét, óvodát a gyerekeknek, pár hétre-hónapra, amíg én helyreállnék, mert nem vagyok jól, és aztán megint alkalmas leszek gyereket nevelni. Fél évig jártam be a gyerekjólétibe, de semmit nem találtam, már az összes szomszédom bentlakásos ovit keresett, közben nézték, hogy épülök le, fogták a fejüket. Nem kaptam segítséget. Erre támadt a hatalmas ötletem, hogy beviszem a gyerekeket intézetbe. A gyerekjóléti nem volt erre hajlandó. Erre volt egy megmozdulásom, hogy úgy tudom, ha gyógyszerre iszik valaki, az elég csúnya, ezt kipróbáltam, ilyen állapotban bementem a gyerekjólétibe, akkor végre bevették a fiaimat az intézetbe.
A csikágót józanul csináltam végig, de mikor bevittem a gyerekeket, annak a tudata, hogy intézetben vannak, indította el az ivást újra. Elmentem az intézményig, előtte volt egy kisbolt, azt mondtam, ezt nem bírom, valamit iszom, és úgy tudtam csak bemenni látogatóba. Átmenetinek szántam az elhelyezésüket, de a betegségem nem így gondolta, onnantól elkezdtem megint inni.
Oberth József: Gizellával úgy találkoztunk, hogy kaptunk egy utcai szociális munkástól egy jelzést a szomszédos kerületből, amire a mi segítő munkatársaink átmentek a lakásukhoz. Akkor kerültek a gyermekei otthonba, vagyis a család válságos helyzetben volt.
Gizella eljött az ügyfélszolgálatra, nem túl jó állapotban, dobozos sörrel a kezében érkezett, amit először a bejáraton kívül le kellett tennie, majd ismét bent ’részegen’ lediktálta, hogy mit fog csinálni a következő öt évben: „én most elmegyek, józan leszek, rehabra megyek, felépülök, a gyerekekért visszamegyek a gyerekvédelembe, és amikor már elég jól vagyok, megint a gyerekeim anyja leszek, és őket fogom nevelni”. Szerintem egyikünk sem tudja, mit fog öt év múlva csinálni, az emberek nem szoktak ilyen pontossággal tervezni. Ehhez képest Gizella mindent megvalósított, és pont így zajlott le az ötéves periódus.
Ez egy alacsonyküszöbű szolgáltatás, nem kell absztinensnek lenni, mindenki jön olyan állapotban, ahogy tud. Elemi, hétköznapi dolgokkal kezdünk, vásárlási utalványt adunk, ha bejön, és utána abból eszik. Van nőgyógyász, jogász, pszichológus és mindenféle szakmákból emberek. A kettő között vannak a segítők, például az önsegítő csoportból elszármazott emberek is, akik sokkal könnyebben tudnak kommunikálni egy függővel, mint a legtöbb szakember. Ők amolyan hivatásos barátnők, akik értik, hogy a másiknak mi a problémája. Gizella ügye leginkább jogászt igényelt, a problémás kapcsolat egy többéves válóperbe torkollt, amiben mi képviseltük őt. Mára a per lezárult, Gizella visszakapta a fiait, övé a szülői felügyeleti jog. Fél éve készült el ez a kertvárosi ház, ahol támogatott lakhatást nyújtunk az érintetteknek, hat anya fér el a gyermekeivel. Gizella is ideköltözött, mert itt van kert, a szinte lakhatatlan, pici lakásához képest sokkal jobb, ha itt kint szaladgálnak a gyerekek a kertben, dolgozik, és önkéntesként segíti a munkánkat. Ez egy sokéves folyamat, és még előfordulhat, hogy Gizella elmegy egyetemre. Ezt egyedül nehezen csinálja végig az ember, és még a tanulás is sokkal jobb úgy, ha az embert biztatják és mások is azt csinálják körülötte. Ezzel szemben az anyaotthonokban 1-2-3 évig lehet lakni. A rendszer legnagyobb baja, hogy nem életszerű, ezzel a saját eredményeit is tönkreteszi.
Ha valaki leszokott, attól még érintik a problémák?
Oberth József: Próbálkoznak, azért nem megy egyik pillanatról a másikra a leállás. Az alkoholisták is azt mondják, hogy ők alkoholisták, hiába éppen nem isznak, ez egy betegség. Ha valaki tíz éve intravénás használó, sikerül bevinni egy kórházba és leáll, akkor is azt fogják gondolni róla, hogy ő egy drogos, nem azt, hogy egy józan életű ember. A leszokás nem az emberek szándékain múlik, a kilátástalanságon sokkal inkább. Ilyenkor elhatározzák, hogy megpróbálok mindent jól csinálni, józan leszek, gyereket szülök, fel is nevelem. De ha nincs hova menni… Próbáljuk megszervezni, hogy a kórházból legyen hova kimenni. De nincs ehhez intézményrendszer, teljesen eseti megoldások születnek, telefonálgatunk, lényegében szívességeket kérünk.