Azoknak a gyermekeknek, akiket elszakítanak a szüleiktől az Egyesült Államok határán, biztonságra és kiszámíthatóságra lenne szükségük – mondja az SOS mentálhigiénés és pszichoszociális tanácsadója. Interjú Teresa Ngigi-vel, az SOS Children’s Villages International globális mentálhigiénés és pszichoszociális tanácsadójával.
Amikor a gyermekeket hirtelen elválasztják a szüleiktől, pontosan milyen érzelmi és pszichológiai hatásokat élnek át?
Minden egyes gyermek, akiket elválasztanak a szüleitől, már eleve nehéz tapasztalatokat szerzett útja során. A vándorlás során nagy valószínűséggel átélték az éhséget, szomjúságot, a fáradtságot és a szülők rendkívül stresszes állapotát. Az elválasztás ténye hozzáadódik a gyermek eleve bizonytalan, kiszolgáltatott állapotához. Fontos továbbá, hogy a gyermekek gyakran nem értik, hogy mi is történik körülöttük – ez tovább fokozza a bizonytalanságot és így a stresszt.
Azt mondhatjuk, hogy ez egy rendkívül nehéz tapasztalat a gyermek számára. Az efféle traumatikus körülmények nagy mennyiségű stressz hormont idéznek elő és a gyermek „küzdj vagy menekülj” válaszhelyzetbe kerül. A stresszhormonok kiváltásával az egyéb készségek kikapcsolnak, mivel a gyermeknek szinte a túlélésre kell koncentrálnia..
Mi történik a gyermekkel, amikor ezek a nehéz körülmények elhúzódnak?
Ha ezt a stresszes, bizonytalan állapotot nem enyhíti semmilyen biztonságot nyújtó körülmény, a gyermek megmarad a krónikus stressznek ezen a szintjén, amely negatív hatással van a gyermek fejlődésére, vagy fizikai megbetegedésekhez vezethet: autoimmun betegségekhez, hasmenéshez, fejlődési problémákhoz. A gyermek nem tud aludni, bizalmatlanná válhat, kötődési nehézségei alakulnak ki, gyanakvóvá válik, elveszti a bizalmát a környezetében, abban, hogy bízni lehet a világ alapvetően kiszámítható működésében. Amikor a gyermekeket ilyen típusú megpróbáltatások érik, akkor arra van szükség, hogy biztonságot, gondoskodást nyújtsanak számára, így a gyermek fokozatosan meg tud nyugodni, „le tud kapcsolni” a kimerítő készenléti állapotról.
Fontos, hogy a gyermekek megtudják, hogy mi történt a szüleikkel?
Ezek a gyermekek elhagyva érezhetik magukat. Különösen a kisebbek érezhetnek így, mert nem tudják, hogy mi történt a szüleikkel. Alapvető bizonytalanság lesz rajta úrrá, ami fokozza a kiszolgáltatottság érzését és a stresszt, ez pedig hatással lesz valamennyi képességére. Mivel nagyon nehéz megérteni ezt a helyzetet, a gyermek a szülőt okolhatja, hogy elhagyta őt.
Az SOS családokban azt tapasztaljuk, hogy a családjukból kiemelt gyermekek, akik ismét valamiféle rendszert és szerető törődést kapnak, kivirulnak. A gyermekek rugalmasan reagálnak, ha a megfelelő környezetbe kerülnek.
Ez már megtörtént és nem lehet meg nem történté tenni. Mit tehetünk most, hogy segítsünk ezeken a gyermekeken?
Nincs gyors megoldás a helyzetre. Az első lépés, hogy a gyermek számára a védelmezés érzését biztosítsuk. Ha a gyermek ezt nem érzi, akkor az élete összetörik.
Azoknak a felnőtteknek, akik a különböző átmeneti befogadó pontokon vigyáznak a gyermekekre, valamiféle rendezettséget kell biztosítaniuk a gyerekek számára. Empatikus, érzékeny gondoskodásra, elegendő ételre, nyugodt alvásra, játékra és strukturált tevékenységre van szükségük ahhoz, hogy oldják a stresszt. A játék nagyon fontos a stressz levezetésében és a gyermek életének újra rendezésében. Amennyire csak lehetséges, segítenünk kell a gyermeknek megérteni, hogy mi következik, és a maga szintjén el kell magyaráznunk neki a történteket.
Miután egy rendelettel visszavonták, hogy a gyermekeket el lehessen választani a szüleiktől, alternatív megoldásként azt tervezik, hogy ezeket a családokat olyan helyeken tartsák elzárva, mint például a katonai bázisok. Ez a lépés milyen következményekkel járhat a gyermekekre nézve?
Az intézményesítés is számos negatív hatást hozhat. Az intézményekben nagyobb az esélye a visszaéléseknek és a rossz bánásmódnak. Nagyon fontos, hogy a gyermek és a szülő együtt marad, de az elzárás ettől még számos negatív hatást gyakorolhat a gyermekre és szüleire egyaránt.
Mit lehetne tenni, hogy megóvjuk ezeket a bezárt családokat?
Pszichológiai támogatást kell biztosítani ezekben a „táborokban”, amennyiben ez lehetséges. Fontos lenne továbbá, hogy a dolgokat kiszámíthatóvá tegyük a gyermekek számára. Egy kevés biztonság még mindig jobb, mintha egyáltalán nincs.
Az SOS Gyermekfalvaknak komoly gyakorlata van abban, hogy hogyan nyújtson támogatást és hozzon létre gyermekbarát környezetet egy ilyen különleges krízis helyzetben. A szíriai Tartous-ban és Aleppoban többek közt azon dolgozunk, hogy a szülőket, szakembereket erősítsük abban, hogy egy ilyen speciális helyzetben hogyan kezeljék a rendkívüli stresszt. Ha a szülő jobban van, az már önmagában hatalmas segítség ahhoz, hogy a gyermek is jobban legyen.
Teresa Ngigi jelenleg Szíriában tartózkodik és ezt követően Szomáliába utazik. 2016 óta dolgozik az SOS Gyermekfalvaknak, támogatást nyújtva a gyermekvédelmi gondoskodás területén, illetve a válságövezetekben.
